m.sadtuna.org

Bélyegévkönyvek

2010.04.03

A legtöbb bélyegkibocsátó többféle formában is elérhetővé teszi az előző éves bélyegtermését. Az egy évben megjelent összes bélyeg ára még egy visszafogottabb kibocsátási politikát folytató ország esetében is igen magas, ezért gyakran kínálnak valami pluszt: például egy csak ilyen módon úelérhető emlékívet, szelvényes bélyeget, felülnyomott bélyeget, vagy pedig igényes csomagolást:

Elterjedtek a “year pack”-ek, ezek kis széthajtató dossziék, aminek a belsejébe ragasztott berakólapok tartalmazzák a  bélyegeket és blokkokat szépen elrendezve.

Ennél is impozánsabbak a bélyegévkönyvek (yearbooks). Ezek kisebb példányszámban kiadott, keményfedeles könyvek, amik sok plusz információt is tartalmaznak a bélyegekkel kapcsolatban, és magukat a bélyegeket is.

A forma adja magát, hogy nagyszerű könyvek szülessenek, de persze benne van az is, hogy ezt pont ennyire el is lehet rontani (például egy stock fotókból és mindenhonnan összeollózott szövegekből álló könyvnek nem sok értelme van.)  Ezért nagyon egyszerű a képlet: ha bélyegévkönyv a bélyegek nélkül nem állná meg a helyét akkor nincs is értelme. :)

Néhány bélyegévkönyv rövid ismertetője képekkel:

Nem minden bélyegévkönyv, ami annak látszik:

Az USPS (USA postai szolgáltatója) olyan bélyegévkönyveket is kiad, amik nem tartalmazzák a bélyegeket, csak a bélyegek helyét. Ha valaki ilyen vásárlására adná a fejét, ezt érdemes előtte ellenőrizni. Érdekességként az amazonos csalódott vásárlók értékelései.