Ez már a második kellemetlen eset néhány napon belül. Először 3 bookdepositoryról rendelt könyv tűnt el (újraküldik), most egy kicsit trükkösebb lopás: a borítékot ugyan megkaptam, de a tartalma hiányzott. Spanyolországból érkezett a levél, egy gambiai bankjegy volt benne (a szenegáli papagáj képe miatt). Amikor felvágtam a borítékot elsőre észre se vettem hogy sérült. Úgy nézett ki, mint amit megcsócsált valamelyik feldolgozási folyamat, de ez nem egyedi. Kicsit furcsa volt, hogy alig bírtam kivenni a borítékból a merevítésére használt kartonokat mert hozzá voltak ragadva a borítékhoz belülről. A pénz persze hiányzott belőle, és miután feltéptem már jól látszik, hogy hátul, oldalt felnyitották a borítékot, kihalászták a tartalmát, majd az egészet visszaragasztották.
* a három csomag időközben (kb két hét késéssel) megérkezett. A borítékos történetről meg még az jutott eszembe, hogy ez ellen a regisztrált levélként küldés se védene, csak az értékbiztosított csomag. Külföldi regisztrált csomagokat rendszeresen kapok “külföldről sérülten érkezett” csomagolásban, ezeket jól láthatóan “megszondázták”, valószínűleg még Magyarországra érkezésük előtt.


Sajna ahogy nőnek az árak, és csökkenek a fizetések úgy nő a pitiáner lopások aránya.
A múlt héten az autóm ablakát törték be hogy kibarmolják belőle a max 5000 ft-ért eladható magnót. Drága a cigi a drog a szórakozásról nem beszélve. Ez magával hozza a bűnözést.
Halál az összes tolvajra!!!!
Az én levelemmel is hasonló történt. Dél-Afrikába küldtem bélyegeket plusz egy képeslapot, ajánlott elsőbbségivel. A levél szélét végig körbecelluxoztam, úgy hogy aki próbálkozik, elmenjen tőle a kedve. Nem volt rajta kívülről semmi különös, szép blokk vagy ilyesmi, úgyhogy reméltem senkinek sem fog megtetszeni. De valakinek mégis megtetszett. Felbontva érkezett meg, a képeslap benne volt, a bélyeg nem. Mivel postafiókba ment, a címzett nem is ellenőrizhette le, hogy sérült-e vagy nem.
Ha értéknyilvánítással küldtem volna, akkor még több pénzt dobtam volna ki az ablakon :-) Teljesen mindegy mivel küldi az ember, úgyis túl tudnak járni az eszén.
És mit ért el a tolvaj a lopással? Gazdagabb lett néhány bélyeggel, viszont az állásával játszik. Gondolom a postások sehol sincsenek megfizetve, de legalább fizetve vannak és nem munkanélküliek…
Hol van a Magyar Posta megbizhatóséga?
Sehol.Tolvajokat alkalmaznak,akik egyszerüen elsajátitják a feladott küldeményt.Szégyen.
Vaterán vettem egy legót a kisunokámnak gyermeknapra.Május 17-én adták fel Bpesten,már régen meg kellett volna érkezni,de nyoma sincs.Pedig elsőbbségivel lett feladva.
A Magyar Posta vezetői a nagy zsiros fizetésük mellett nem tudnak biztonságos szolgáltatást nyújtani?Elmennek ők a jó büdös fenébe.Vegyenek fel olyan alkalmazottakat,akik megbizhatóak és fizessék meg őket,ne éhbérért és kulturálatlan körülmények között alkalmazzanak bűnözőket akkor,amikor az un.vezetés a saját zsebét tömi.
És alkalmanként képesek még az utcára is kivinni a tüntetőket.
Évek óta cserélek bélyeget külföldi gyűjtőkkel. Sok,állítólag számomra címzett küldeményt nem kaptam meg.Azért írom, hogy állítólag, mert nem biztos, hogy valóban postára adták számomra a küldeményt.Az elveszett levelek majd nem fele holland, de utánna csaknem minden európai ország megemlíthető.Én úgy vélem tehát, hogy nem csak a postások lopnak, hanem a bélyeggyűjtők között is sok a csaló.Csak a Skandináv országokban feladott leveleknek nem veszett nyoma, azokat mind megkaptam. Érdekes módon az általam feladott több száz levélből csak kettőt nem kaptak meg.
Négy-öt évvel ezelőtt ritkán veszett el levél, manapság gyakran. Meghaltak a régi gyűjtők, az újak között pedig sok a csaló. Sajnos így változott meg a világ.