Bélyegévkönyvek – Svédország 2009

A bélyegévkönyvekről – bevezető

A végére maradt a legszebb kiadvány :) A Svéd Posta bélyegévkönyve pont olyan, mint a bélyegei: amellett, hogy nagyon konzertvatív, teljesen modern is. Nagyméretű, albumszerű, keményfedeles kiadvány három nyelven (svéd, német, angol). A képek gondosan válogatottak, a szövegek tényleg informatívak, szépen tördelt, látszik, hogy ebbe beletették a munkát. :)

A svéd posta nem jelentet meg túl sok bélyeget egy évben, így az összes kiadáshoz több oldalas, részletes írás tartozik.

A bélyegeket a lapokra itt is a finn kiadáshoz hasonlóan schaufix jellegű filacsíkkal rögzítik ( a filacsík alatt a bélyegkép is látható a lapon).

Természetesen a bélyegek is gyönyörűek:

A 2009-es témák elég változatosak, a wnsstamps-on meg lehet tekinteni az összes megjelent bélyeget.

A különböző kiadásokra vonatkozó információk (közreműködő művészek, elsőnapi bélyegzők) a könyv végén találhatók.

Bélyegévkönyvek – Svájc 2009

A bélyegévkönyvekről – bevezető

A  svájci bélyegévkönyv kicsit csalódás volt. Sokkal kisebb méretű, mint a finn, és a kisebb lapméret, valamint a másképp (hagyományos filacsíkkal) rögzített bélyegek miatt a lapok jobban szétállnak. A könyv tartalmazza a 2009-ben megjelent összes bélyeget és blokkot, valamint egy ajándék (nem túl szép) emlékívet. Tartalmilag azért számítottam többre, mert a Svájci Posta rendszeresen megjelenő filatéliai magazinjai nagyon színvonalasak (és tartalmasabbak is, mint a négynyelvű könyv információi).

Bélyegévkönyvek – Finnország 2009

A bélyegévkönyvekről – bevezető

A mai finn bélyegek egyértelműen modernek, a témákat tekinte csak kicsit, a megjelentést tekintve nagyon. Sokat kísérletezgetnek a használt anyagokkal és a formákkal is. A bélyegévkönyv nagyon elegáns, nagyméretű, keményfedeles. A kötet  négy nyelvű: finn, svéd, német és angol.

A bélyegekhez tartozó magyarázatok, képek mellett az elsőnapi bélyegző képes is látszik, egy-egy kiadással a téma méretőtől függően több oldalon keresztül is foglalkoznak.

A bélyegek mindkét oldalon átlátszó, felhajtható filacsíkban vannak (schaufix-szerű).

Bélyegévkönyvek

A legtöbb bélyegkibocsátó többféle formában is elérhetővé teszi az előző éves bélyegtermését. Az egy évben megjelent összes bélyeg ára még egy visszafogottabb kibocsátási politikát folytató ország esetében is igen magas, ezért gyakran kínálnak valami pluszt: például egy csak ilyen módon úelérhető emlékívet, szelvényes bélyeget, felülnyomott bélyeget, vagy pedig igényes csomagolást:

Elterjedtek a “year pack”-ek, ezek kis széthajtató dossziék, aminek a belsejébe ragasztott berakólapok tartalmazzák a  bélyegeket és blokkokat szépen elrendezve.

Ennél is impozánsabbak a bélyegévkönyvek (yearbooks). Ezek kisebb példányszámban kiadott, keményfedeles könyvek, amik sok plusz információt is tartalmaznak a bélyegekkel kapcsolatban, és magukat a bélyegeket is.

A forma adja magát, hogy nagyszerű könyvek szülessenek, de persze benne van az is, hogy ezt pont ennyire el is lehet rontani (például egy stock fotókból és mindenhonnan összeollózott szövegekből álló könyvnek nem sok értelme van.)  Ezért nagyon egyszerű a képlet: ha bélyegévkönyv a bélyegek nélkül nem állná meg a helyét akkor nincs is értelme. :)

Néhány bélyegévkönyv rövid ismertetője képekkel:

Nem minden bélyegévkönyv, ami annak látszik:

Az USPS (USA postai szolgáltatója) olyan bélyegévkönyveket is kiad, amik nem tartalmazzák a bélyegeket, csak a bélyegek helyét. Ha valaki ilyen vásárlására adná a fejét, ezt érdemes előtte ellenőrizni. Érdekességként az amazonos csalódott vásárlók értékelései.

Bárány Tamás — Nagy idők tanúja

Olyan regényeket és mozifilmeket szeretnék ebben a kategóriában összegyűjteni, amikben fontos szerepet játszik a bélyeg vagy a bélyeggyűjtés. Mivel a történetben szereplő bélyegekről is szeretnék írni, ezért könnyen lehet, hogy a bejegyzést elolvasva kiderül a történet vége, lelövöm a poént, így aki nem látta a filmet, vagy olvasta a könyvet, az ne olvasson tovább.

A regény főszereplője végiggondolja és elmeséli életét az írónak, egy szép és csöndes őszi napon. Ez az élet azonban korántsem volt nyugalmas, békés, napsütötte, hanem izgalmas kalandok, elképesztő sikerek és keserves kudarcok sorozata. Az elbeszélő, akinek a neve mindvégig titokban marad, ifjúkorában elhatározza, hogy az emberi hiúságra, hiszékenységre és butaságra alapozza egész életét, az emberi gyarlóságokat kihasználva fog érvényesülni. Ennek érdekében ötletet ötletre halmoz, hajmeresztő kockázatokat vállal, noha a kockázatmentes élet híve, és vannak időszakai, amikor vágyai teljesülésének közelébe ér. Terveit azonban vagy egy történelmi sorsforduló, vagy egy nála is gátlástalanabb szélhámos hiúsítja meg. Bárány Tamás új regénye izgalmas, fordulatos történelmi momentumokkal, az íróra oly jellemző szellemes meseáradatban.

Ez a regény eredeti fülszövege. A főszereplő többször is kapcsolatba kerül a bélyeggyűjtéssel, hol mint bélyegkereskedő, aki két bélyegboltot is nyit egymáshoz közel, hogy az egymás után mindkettőbe betérő bizalmatlan vevőket és beadókat a leghatékonyabban tudja megkopasztani, illetve buzgón hamisítja az 1919-es helyi kiadásokat.

Charade

Olyan regényeket és mozifilmeket szeretnék ebben a kategóriában összegyűjteni, amikben fontos szerepet játszik a bélyeg vagy a bélyeggyűjtés. Mivel a történetben szereplő bélyegekről is szeretnék írni, ezért könnyen lehet, hogy a bejegyzést elolvasva kiderül a történet vége, lelövöm a poént, így aki nem látta a filmet, vagy olvasta a könyvet, az ne olvasson tovább.

Charade_movieposter

1963-ban készült amerikai film, Cary Grant, Audrey Hepburn, Walter Matthau és James Coburn főszereplésével. Magyarul Amerikai fogócska néven futott. A történet röviden:

Reggie, a fiatal özvegy Párizsban tudja meg, hogy férje közönséges csirkefogó volt: megkárosította az Egyesült Államok kormányát 250 ezer dollárral. Ez ugyan igen régen történt, de most jelentkeznek a tettestársak, a CIA emberei, mert a pénz nyilván az örökösnél van. De hol lehet a 250 ezer dollár, amikor a férj után semmi nem maradt, csak egy apróságokat tartalmazó kézitáska. port.hu

A pénz nincs a táskában, de egy boríték igen, ráragasztva három különösen ritka és drága bélyeg. A bélyegek nem léteznek, bár hasonlítanak valóban létező bélyegekre.

vlcsnap-2009-09-03-19h12m00s255

Az első mintája a világ legdrágább (aukción eladott) bélyege, egy svéd színhibás bélyeg, de 3 helyett 4 Skillings címlettel.

A második bélyeg ihletője a Hawaii kékség, de a filmben 2 helyett 3 centes a bélyeg.

A harmadik bélyeg egy 1858-ban kiadott moldovai bélyegen, a Cap de bour-on (vadtulok, a moldovai címeren is látható) alapul. Ez a bélyeg még pecsételéssel készült, színes papírra.

A bélyegek egy szabadtéri párizsi bélyegbörzére, onnan egy bélyegkereskedőhöz kerülnek.

vlcsnap-2009-09-03-19h07m26s149
vlcsnap-2009-09-03-19h10m37s17
vlcsnap-2009-09-03-19h07m57s225
vlcsnap-2009-09-03-19h07m26s149
vlcsnap-2009-09-03-19h12m56s155

A filmmel kapcsolatos érdekesség, hogy jelenleg “közkincs” (public domain), mivel a film copyright felirat nélkül jelent meg. A filmnek feldolgozása is készült 2002-ben Charlie kettős élete címmel (The Truth About Charlie).

A másik érdekesség Audrey Hepburn-höz kapcsolódik. Néhány hónapja kelt el egy Adrey Hepburnt ábrázoló német bélyeg 67 ezer euróért egy árverésen. A színészeket ábrázoló sornak ezt a bélyegét a színésznő fiának kérésére visszavonták és megsemmisítették, de néhány példányt egy postai alkalmazott felhasznált. Bővebben erről például az indexen lehet olvasni. Angolul egy részletes ismerető (az eddig előkerült 5 példányt mind “kilós” anyagban találták.)

hepburn