Bélyegévkönyvek

A legtöbb bélyegkibocsátó többféle formában is elérhetővé teszi az előző éves bélyegtermését. Az egy évben megjelent összes bélyeg ára még egy visszafogottabb kibocsátási politikát folytató ország esetében is igen magas, ezért gyakran kínálnak valami pluszt: például egy csak ilyen módon úelérhető emlékívet, szelvényes bélyeget, felülnyomott bélyeget, vagy pedig igényes csomagolást:

Elterjedtek a “year pack”-ek, ezek kis széthajtató dossziék, aminek a belsejébe ragasztott berakólapok tartalmazzák a  bélyegeket és blokkokat szépen elrendezve.

Ennél is impozánsabbak a bélyegévkönyvek (yearbooks). Ezek kisebb példányszámban kiadott, keményfedeles könyvek, amik sok plusz információt is tartalmaznak a bélyegekkel kapcsolatban, és magukat a bélyegeket is.

A forma adja magát, hogy nagyszerű könyvek szülessenek, de persze benne van az is, hogy ezt pont ennyire el is lehet rontani (például egy stock fotókból és mindenhonnan összeollózott szövegekből álló könyvnek nem sok értelme van.)  Ezért nagyon egyszerű a képlet: ha bélyegévkönyv a bélyegek nélkül nem állná meg a helyét akkor nincs is értelme. :)

Néhány bélyegévkönyv rövid ismertetője képekkel:

Nem minden bélyegévkönyv, ami annak látszik:

Az USPS (USA postai szolgáltatója) olyan bélyegévkönyveket is kiad, amik nem tartalmazzák a bélyegeket, csak a bélyegek helyét. Ha valaki ilyen vásárlására adná a fejét, ezt érdemes előtte ellenőrizni. Érdekességként az amazonos csalódott vásárlók értékelései.

Bárány Tamás — Nagy idők tanúja

Olyan regényeket és mozifilmeket szeretnék ebben a kategóriában összegyűjteni, amikben fontos szerepet játszik a bélyeg vagy a bélyeggyűjtés. Mivel a történetben szereplő bélyegekről is szeretnék írni, ezért könnyen lehet, hogy a bejegyzést elolvasva kiderül a történet vége, lelövöm a poént, így aki nem látta a filmet, vagy olvasta a könyvet, az ne olvasson tovább.

A regény főszereplője végiggondolja és elmeséli életét az írónak, egy szép és csöndes őszi napon. Ez az élet azonban korántsem volt nyugalmas, békés, napsütötte, hanem izgalmas kalandok, elképesztő sikerek és keserves kudarcok sorozata. Az elbeszélő, akinek a neve mindvégig titokban marad, ifjúkorában elhatározza, hogy az emberi hiúságra, hiszékenységre és butaságra alapozza egész életét, az emberi gyarlóságokat kihasználva fog érvényesülni. Ennek érdekében ötletet ötletre halmoz, hajmeresztő kockázatokat vállal, noha a kockázatmentes élet híve, és vannak időszakai, amikor vágyai teljesülésének közelébe ér. Terveit azonban vagy egy történelmi sorsforduló, vagy egy nála is gátlástalanabb szélhámos hiúsítja meg. Bárány Tamás új regénye izgalmas, fordulatos történelmi momentumokkal, az íróra oly jellemző szellemes meseáradatban.

Ez a regény eredeti fülszövege. A főszereplő többször is kapcsolatba kerül a bélyeggyűjtéssel, hol mint bélyegkereskedő, aki két bélyegboltot is nyit egymáshoz közel, hogy az egymás után mindkettőbe betérő bizalmatlan vevőket és beadókat a leghatékonyabban tudja megkopasztani, illetve buzgón hamisítja az 1919-es helyi kiadásokat.

Árulás / John le Carré

Május 21-én jelenik meg az Agave kiadásában a Karla-trilógia első kötete, az Árulás (Tinker, Tailor, Soldier, Spy). Örülök, hogy az Agave ennyire szívügyének tekinti le Carré-t, mert a magyar kiadók eddig nagyon mostohán bántak le Carré könyveivel: nemcsak a fenti írásban említett borítókra gondolok (a Játszma mellett dobogós még az Éjszakai portás), hanem a néha gyalázatos fordításokra is (pl. The Constant Gardener magyar változata).

(Az éjszakai portásból Brad Pitt cége készít filmet. Bemutató jó esetben 2011.)

A Tinker, Tailor, Soldier, Spy már megjelent magyarul, Az áruló címen, 1995-ben.

arulas_cover_low