Postai lopások

Ez már a második kellemetlen eset néhány napon belül. Először 3 bookdepositoryról rendelt könyv tűnt el (újraküldik), most egy kicsit trükkösebb lopás: a borítékot ugyan megkaptam, de a tartalma hiányzott. Spanyolországból érkezett a levél, egy gambiai bankjegy volt benne (a szenegáli papagáj képe miatt). Amikor felvágtam a borítékot elsőre észre se vettem hogy sérült. Úgy nézett ki, mint amit megcsócsált valamelyik feldolgozási folyamat, de ez nem egyedi. Kicsit furcsa volt, hogy alig bírtam kivenni a borítékból a merevítésére használt kartonokat mert hozzá voltak ragadva a borítékhoz belülről. A pénz persze hiányzott belőle, és miután feltéptem már jól látszik, hogy hátul, oldalt felnyitották a borítékot, kihalászták a tartalmát, majd az egészet visszaragasztották.

* a három csomag időközben (kb két hét késéssel) megérkezett. A borítékos történetről meg még az jutott eszembe, hogy ez ellen a regisztrált levélként küldés se védene, csak az értékbiztosított csomag. Külföldi regisztrált csomagokat rendszeresen kapok “külföldről sérülten érkezett” csomagolásban, ezeket jól láthatóan “megszondázták”, valószínűleg még Magyarországra érkezésük előtt.


Postai díjak változása 2011-ben

Újra különböző díjjal lehet feladni a levelezőlapot / képeslapot és a szabvány levelet belföldre: a képeslap változatlan marad (80/105 Ft), a szabvány levél ára 10 Ft-tal emelkedik (90/115 Ft). Emelkedik minden levél súlykategória, valamint drágább lett szinte minden szolgáltatás (pl ajánlott szolgáltatás 215 Ft helyett 225 Ft)

A külföldi küldemények esetében emelkedik a képeslap / szabvány levél feladásának díja (220 Ft / 240 Ft Európába, 250 Ft / 270 Ft egyéb külföldre). Szintén emelkedik szinte az összes súlykategória.

Az áttekintő táblázat még nem érhető el a posta oldalán, de az üzletszabályzat már igen:

http://posta.hu/kepek/upload/2010-12/%C3%9CSZ%205f%C3%BCgg%2020110101.pdf

Hír a Magyar Posta oldalán:

http://posta.hu/object.bc595eed-4270-443f-8f4c-a1d9fbc7a87a.ivy

Levéltarifák Európában

Már tizedik éve jelenik meg a Deutsche Post DHL tanulmánya az európai levéltarifákról. A részletes elemzés összehasonlítja több európai ország belföldi – külföldi levéltarifáit. A teljes kiadvány (24 oldal, pdf) letölthető angolul innen:

Price for sending a standard letter in Germany remains inexpensive compared to the rest of Europe

Az összehasonlításokban a Magyar Posta a standard belföldi levelek tekintetében elől szerepel (jóval olcsóbb, mint az európai átlag). Az Európába küldött leveleknél már rosszabb a helyzet, a Magyar Posta árai kicsit az európai átlag felett vannak (és például kétszer olyan drága egy Európán belül feladott levél, mint Máltán). Az elemzés kitér a hosszabb távú tarifaváltozásokra is, 1999 óta 82%-al drágultak (az inflációval is korrigálva) a levéltarifák, ezen a téren csak néhány volt szocialista ország előzi meg Magyarországot.

2009-es magyar bélyegek

2009-ben a Magyar Posta

  • 28 alkalmi bélyeget
  • 7 blokkot / kisívet (benne 17 különböző bélyeggel)
  • 11 forgalmi bélyeget
  • 20 személyes bélyeget

jelentetett meg.

A forgalmi bélyegek között a szokásos húsvéti és karácsonyi bélyegek mellett az “Antik bútorok” sorozat egy új bélyeggel bővült, valamint megjelent két értékjelzés nélküli, hazai virágokat ábrázoló forgalmi bélyeg, és egy feláras bélyeg. Az év végén, az ifjúsági bélyeggyűjtés fellendítésére adott ki “Filaklub” címen nagyon alacsony névértékű forgalmi bélyeget a Magyar Posta.

Az alkalmi bélyegek közül szerintem a legszebb kiadás a “Magyar-Japán jubileumi év“-re megjelentetett kisív. A kisív 260 Ft-os névértékű bélyegei nagyon jól mutatnak az Európán kívülre küldött leveleken és képeslapokon is :).

A másik kiadás, amit a felár ellenére is szívesen használok levélküldéskor a Benedek Elek születésének 150. évfordulójára megjelent, “Ifjúságért” feláras kisív:

Különlegesebb technikával készült a Louis Braille bicentenáriumi bélyeg, valamint az “50 éves a Budapesti Kutatóreaktor” blokk. Az alkalmi bélyegek közül még  a Haydn emlékévre megjelent bélyeg tetszik.

2009-ben kiadtak még egy sikeres EUROPA kisívet (csillagászat témában), és nemzetközi kezdeményezésre jelent meg a sarkvidékek és gleccserek védelme témában, sor és blokk.

Az összes, múlt évben megjelent bélyeg listája a hunstamps.com-on tekinthető meg.

Postai díjak 2010

Az aktuális postai díjakról leggyorsabban a Magyar Posta oldalán lehet tájékozódni.

A lentiek elsősorban a díjváltozás filatéliai vonatkozásáról szólnak.


A Posta oldalán már megtekinthetők a 2010. január 1-től érvényes postai tarifák. Több súlykategóriában ismét közelítették kicsit az elsőbbségi és nem elsőbbségi szolgáltatás árait. A szabvány belföldi levél díja 5 Ft-tal emelkedett (105 illetve 80 Ft-ra). A belföldi levéldíjak közül a 2000g-ig kategóriában volt a legnagyobb áremelés (65 Ft).

2009.01.01. 2010.01.01.
Elsőbbségi Normál Elsőbbségi Normál
képeslap 100.0 75.0 105.0 80.0 +5 +5
levél, szabvány 30g-ig 100.0 75.0 105.0 80.0 +5 +5
levél 50g-ig 145.0 105.0 150.0 110.0 +5 +5
levél 100g-ig 185.0 130.0 185.0 140.0 +10
levél 250g-ig 240.0 165.0 240.0 175.0 +10
levél 500g-ig 370.0 295.0 380.0 315.0 +10 +20
levél 750g-ig 600.0 480.0 640.0 515.0 +40 +35
levél 2000g-ig 775.0 615.0 840.0 655.0 +65 +40

Az ajánlott levél díja 215 Ft lett (200 Ft helyett), és 10 Ft-tal emelkedett a tértivevény, a postai lezáró szolgálat és a saját kézbe szolgáltatások ára is.

2009.01.01. 2010.01.01.
ajánlott 200.0 215.0 +15
tértivevény 125.0 135.0 +10
saját kézbe 190.0 200.0 +10
e-értesítés 55.0 55.0
e-előrejelzés 55.0 55.0
e-tértivevény 135.0
értéknyilvántartás 10000 Ft-ig 320.0 335.0 +15
értéknyilvántartás 10000 Ft felett megkezdett 1000 forintonként 35.0 35.0
postai lezáró szolgálat 210.0 220.0 +10

A külföldi leveleknél a magasabb súlykategóriákban kisebb árcsökkenés is volt, de emelkedett az Európán belülre küldött (nem szabvány, 20g-ig) levél, illetve az Európán kívül küldött nem elsőbbségi szabványlevél és képeslap díja 10 Ft-tal. A külföldi ajánlott küldemények díja 50 Ft-tal lett drágább, így már 750 Ft.

postai díjak változásai a hunstamps.com-on (elsősorban filatélia vonatkozásban) . A részletes adatok a posta oldalán PDF formátumban.

Bélyegek

80 Ft-os bélyeg van forgalomban (Antik bútorok), de 105 Ft-os nincs, csak alkalmi bélyegben, illetve értékjelzés nélküli forgalmi bélyegben, így ilyen címlet megjelenése várható. 150 Ft-os címlettel több alkalmi bélyeg is forgalomban van még, de csak egy forgalmi (Európai autómentes nap)

215 Ft-os bélyeg nincs jelenleg (az ajánlott levél “kiegészítő” bélyege), és 320 Ft-os sincs (belföldi ajánlott szabvány levél). 290 Ft- os bélyegek közül jelenleg a “Világörökségek Magyarországon – Tokaj” bélyeget lehet még kapni. Így az új postai díjakkal együtt új forgalmi bélyegcímleteket is várhatunk.

Jelenleg a 100 Ft-os címletű bélyegből van a legtöbb fajta, ezek most elveszthetik eddigi szerepüket.

Bélyeg a postán

Ahogy a Homáron is olvasni lehetett,  nem nagyon lehet bélyeget vásárolni a postán. Ha lehet is, legfeljebb az antik bútorok (“székek”) forgalmi sor bélyegeit, de ezek között nincs olyan címlet, amit egyszerűen képeslapra lehetne ragasztani (Európán belül, elsőbbséggel 230 Ft, Európán kívül 260 Ft). A székek forgalmi sorból legalább két bélyegből kell összehozni a bérmentesítést.

Ha valaki szebb bélyeget szeretne vásárolni, esetleg a kiszemelt posta főpénztárában próbálkozhat, ott néha még az alkalmi bélyegekből is lehet válogatni. De nem lesz könnyű dolga, mert alig van olyan alkalmi bélyeg, ami méretben és névértékben is megfelelne a célnak (= képeslapra lehessen ragasztani): ilyen gyakorlatilag csak az utóbbi két év EUROPA kisívében van (2 db 230 Ft-os és 2 db 100 Ft-os bélyeg).

Európán kívülre van egy 260 Ft-os hazai borvidékeket bemutató bélyeg (Tolnai borvidék), ami már határeset, mert elég nagy méretű, maximum fektetve lehet a képeslapra ragasztani, hogy maradjon hely a címzésnek. Használható még a debreceni és a veszprémi állatkertes bélyeg, ami nem a legszebben sikerült, valamit a hazai kisebbségeket bemutató bélyegsor egyik darabja (Romák). Más hirtelen nem is jut eszembe, de mindegy is, mert ezeket a bélyegeket biztosan csak a Filapostán lehet beszerezni.

Bélyeg nélküli (gépi bélyegzős bérmentesítéssel) képeslapot küldeni pedig teljesen értelmetlen, akkor már inkább az email, az nem kerül pénzbe (és lehet hozzá csatolni az Index ingyenes előre pecsételt bélyegeit).

Postai árváltozások 2009 – képeslapok

img012A Magyar Posta sajtóközleménye:

“Csekély mértékben, legtöbb alapszolgáltatás esetén csupán 5 forinttal emeli árait januártól a Posta.”

Valójában például a külföldre küldött képeslap díját 170-ről 230 Ft-ra, ill. 190-ről 260-ra emelték.

Egy kis összehasonlítás: elsőbbséggel feladott képeslapok díjai (a mostani, 300 feletti EUR árfolyam mellett – a januári 265 HUF-os árfolyam mellett még látványosabb volt a különbség):




Ország Küldés onnan
helyi posta díjai
Küldés oda
Magyar Posta díjai
Ausztrália 205
(1.35 AUD)
260
Belgium 242
(.8 EUR)
230
Brazília 98
(1 BRL)
260
Egyesült Királyság 169
(.5 GBP)
230
Észtország 172
(.57 EUR)
230
Franciaoroszág 212
(.7 EUR)
230
Hollandia 224
(.75 EUR)
230
Kanada 309
(1.65 CAD)
260
Németország 224
(.75 EUR)
230
Olaszország 197
(.65 EUR)
230
Portugália 234
(.77 EUR)
230
Spanyolország 188
(.77 EUR)
230
Svájc 262
(1.3 CHF)
230
Thaiföld 98
(15 THB)
260
USA 221
(.94 USD)
260

Hol vásárolhatunk bélyeget?

Aukciók

Több aukciós ház rendez rendszeresen bélyeg / képeslap / papír régiség árveréseket. Néhány interneten keresztül is kényelmesen használható aukciós oldal:

  • Profila – Rendszeres filatéliai és képeslap árverések, a tételek fényképpel, kategorizálva, online licitálással.
  • Darabanth – Havonta két árverés, online licit, a licitek aktuális állapota követhető. Saját online bolttal, ahol aukciótól függetlenül is lehet bélyeget illetve kellékeket vásárolni.
  • További magyar aukciós oldalak: Szdaukció, Hodobay, Eurofila

Online aukciós (apró) oldalak

  • Vatera – Legnagyobb magyar apró oldal, sok bélyeggel.
  • Delcampe – A legnagyobb nemzetközi, főleg gyűjteményekkel (bélyeg, képeslap, …) foglalkozó apró oldal, rengeteg bélyeggel, levéllel, képeslappal.
  • Ebay – Nemzetközi apró oldal, kevesebb tétellel mint a Delcampe, de sokszor jóval “pörgősebb” kínálattal (Ennek valószínűleg az az oka, hogy a Delcampen a termekfeltöltés ingyenes, míg az ebay-en ennek is fix díja van – a kínálat ezért kisebb, de több a jól és gyorsan eladható anyag.)

A Vatera (és a Teszvesz) bélyegkínálata is jelentősen megcsappant a termékfeltöltési díj bevezetése óta. A Vatera az online piac megtisztításával indokolta a termékfeltöltési díjat: túl sok volt az irreális áron feltett, soha el nem kelő termék, ami miatt nehéz volt a keresés. Sajnos ebben nem sok változás történt: mivel az 1 Ft-os, minimál ár nélküli feltöltés ingyenes maradt, így a kínálat nagyrésze jelenleg is 1 Ft-ért feltett szemét, ami 1 Ft-ot sem ér.

Online boltok, csereoldalak

Keresgélés és licitálás nélkül is lehet bélyeget nézegetni és vásárolni online több weboldalon is:

Postahivatalok

Magyar bélyegek

Forgalomban lévő bélyeget pl. a helyi postán lehet venni. Forgalmi bélyeg mindenhol van, alkalmi bélyeget pedig a posták főpénztárában szoktak árulni, de ha nincs, akár rendelni is lehet (postai dolgozótól függ :).

Egy helyen biztosan lehet forgalomban lévő bélyeget venni, a Filapostán: Budapest V., Városház utca 18. (bejárat a Petőfi Sándor utcai oldalról).

A posta oldalán – kicsit körülményesen rendelni is lehet, és bélyegújdonság előfizetésre is van lehetőség.

Külföldi bélyegek

Mai külföldi bélyeget legolcsóbban (vagyis névértéken) a külföldi kibocsátó ország postájától lehet rendelni. Nagyon sok posta üzemeltet olyan oldalt, ahol a filatélia kínálat megtekinthető, és online rendelésre illetve fizetésre is van lehetőség.

  • A postaigazgatások részletes listája itt található (alul az országok szerint abc sorrendben).
  • A rengeteg új kiadású bélyeg között elég nehéz lenne a fenti lista alapján kiigazodni, de ehhez segítség a WADP és az UPU közös oldala. (Itt a tagok összes új kiadású bélyege megtalálható 2002 óta fényképpel, a legfontosabb adatokkal, fő témák szerint kategorizálva.

Bélyegboltok

Bélyegboltok Budapesten (a térképen ahol fellelhető volt a telefonszámot is feltüntettem):
Nagyobb térképre váltás

  • Bélyegbolt az Erzsébet hídnál
    1056 Budapest Szabadsajtó út 6.
    Telefon: (1) 318-3751
  • Bélyeg-Shop
    1114 Budapest, Bartók Béla út 33.
    Telefon: (1) 365-8671, (30) 383-9469
    Nyitva: hétköznap 10-18 óráig
  • Filadiszkont
    Budapest, Vörösmarty u. 65.
    Telefon: (1) 332-8940
    Nyitva: H-P 9-1630
  • Filaposta
    Budapest V., Városház utca 18. (bejárat a Petőfi Sándor utcai oldalról).
    Nyitva: H-P 8-16
  • K+S Fila
    1132 Budapest Nyugati tér 4. fszt. 7.
    Nyitva: H-P 9-17
  • Darabanth
    1061 Budapest, Andrássy út 16.
    Telefon: (1) 317-4757
    Nyitva: H-P 10-17
  • Marnitz Bélyegüzlet
    1123 Budapest, XII. kerület, Nagyenyed utca 9.
    Nyitva: H-P 11-18
  • Oktogon-Filatélia
    Budapest, Teréz körút 13. 1.em. 100.
    Telefon: (1) 352-2159
  • Pados Bélyegüzlet
    1072 Budapest Nyár utca 1
    Telefon: (1) 321-4694
    Nyitva: H-P 9-17
  • Philatelia Hungarica Kft. szaküzlet
    1103 Budapest, Cserkesz u. 85.
    Telefon: (1) 291-9663
    Nyitva: H-Cs 8-1530, P 8-1330
  • Profila
    1088 Budapest, Szentkirályi u. 6.
    Telefon: (1) 485-5060
    Nyitva: H-P 9-17
  • Sinkó Bélyeg Galéria
    VI. ker. Vörösmarty u. 65.
    Telefon: (20) 983-2962
    Nyitva: H-P 9-17
  • Csertő bélyegszaküzlet
    VIII. ker., Orczy tér 4.
    Telefon: (70) 573-4645
    Nyitva: H-P 15-18
  • HobbiFila
    VII. ker., 1072 Budapest, Akácfa u. 10.